Megyei járványügyi és foglalkoztatási helyzet

Takács Szabolcs kormánymegbízott a korábbi években rendszeresen tájékoztatta a sajtó képviselőit az aktuális témákkal kapcsolatban. Erre a pandémia miatt nem volt lehetőség. Július 5-én azonban ismét személyes sajtótájékoztatóra került sor. A fő témák a járványhelyzet és a foglalkoztatás voltak.

 

Erzsébet táborok

Nyirádon is nagy sikere van az Erzsébet táboroknak, sokan élnek ezzel a lehetőséggel. 2 héten át turnusonként 58 gyerek vesz részt a játékos, sportos tevékenységekben a művelődési házban és még két külső helyszínen. A település új játszótére is elkészült, átadására július 18-án kerül majd sor.

 

Parkosítják a községközpontot

Csabrendeken a település központja folyamatosan szépül. Az elmúlt időszakban már látványos képet mutat a parkosítás. Mindehhez társul a községháza előtti út – és járdaszakasz teljes körű felújítása is.

 

Indul a Hangjáték

Könnyűzenei képzésekkel, kórusok újraindításával, kisgyermekes foglalkozásokkal indul el a Hangjáték, a Veszprém-Balaton 2023 zenei fejlesztési programja, melynek missziója a veszprémi és környékbeli zenei kultúra fejlesztése. Idén nyáron zenészek, pedagógusok és zenélni vágyók toborzásával kezdődik a program.

 

Hírek a Kapolcskáról

10 helyszín, 80 program 200 fellépő. A Kapolcska tábor népszerűsége töretlen, idén már 150 diák táborozik a faluban. Az összművészeti fesztivál szervezője a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet. A diákok mellett az oktatók is nagy lelkesedéssel várják a találkozást, melyről örömmel meséltek nekünk.. Márta István szervező mellett Szirtes Edina Mókus hegedűművészt és Zombor Levente művésztanárt, mint szekcióvezetőket kérdeztük.

 

SPORTHÍREK

Szigligeten jártunk – a helyi petang klubot látogattuk meg edzés, gyakorlás közepette. Örömteli volt látni, hogy a minden generációnak remek kikapcsolódást nyújtó stratégiai sport milyen népszerűséggel bír, már a Balaton partján is! Ezt követően hírt adunk a kézilabda táborról, majd a Balaton átevezésről.

 

Járókelő rovat: útépítések fontossága

Ha autózunk vételkörzetünkben, tapasztaljuk, több helyen is útépítések zajlanak. Megkérdeztük a járókelőket, fontosnak tartják-e, hogy megújuljanak az egyes útszakaszok, és hogyan viselik az ezzel járó kellemetlenségeket.

 

Körültekintő: Megújult a szigligeti vár

A Balaton partján magasodó, magányos sziklabércen álló szigligeti vár a Balaton-felvidék leglátványosabb vára, amelynek bástyáiról lélegzetelállító kilátás nyílik a Balatonra. Része nemzetünk történelmének, értékes épített örökségünk. Egy pályázatnak köszönhetően megvalósult a teljes turisztikai fejlesztése, melynek ünnepélyes átadására június végén került sor.

 

Mesterség: Látogatás a Rendeki Levendula Farmon

1000 tő szépséges levendula. Nagy gombócok, amelyek most ontják illatos virágaikat. Csend, nyugalom veszi körbe a látogatókat, és akinek ahhoz van kedve, nem tilos a levendulaszőnyeget használni egy kis természet adta békés pillanatra. Ezt látni kell, tehát jöjjenek velünk nézőink a Rendeki Levendula Farmra!

 

Iskolapad: Ágazati szakvizsgák a tapolcai szakképző intézményben

A Tapolcai Széchenyi István Baptista Középiskola négy évtizede működő komplexum. Ebben a tanévben is különféle szinteken és egymástól eltérő szakmacsoportokban tettek vizsgát a fiatalok: a közművelődés, a cukrász, szakács, felszolgáló szakmák mellett az épületgépészet is fontos szerepet kap az iskolában.