ZÓNA TV – HÍRADÓ – 2023.12.13.

Révfülöp – Milliárdos fejlesztés zajlik

Három pályázati projekt nyitórendezvényét tartották meg csütörtökön a révfülöpi Tó-parti Galériában, amely mintegy egymilliárd forint összértékű fejlesztést jelent a nagyközség számára. Megújul a galéria, a Rózsakert és a polgármesteri hivatal. Jelen volt az eseményen Navracsics Tibor miniszter, a térség országgyűlési képviselője is.

Sümeg – Notebook-okat kaptak a hetedikesek

A 2021-2030-as időszakra szóló köznevelési stratégia egyik központi elemét alkotja a digitális kompetenciák és szolgáltatások fejlesztése. Ennek érdekében folyamatosan látják el az iskolák diákságát és az igényüket jelző szülőket notebookokkal. A sümegi Ramassetter Iskola diákjai, a hetedikesek december 7-én vehették át laptopjaikat, melyet a tankerület vezetője és az iskola igazgatója közösen adott át. Az országos program keretében 476 állami, egyházi, nemzetiségi önkormányzati és alapítványi fenntartó több, mint 3000 iskolája vesz részt.

Tapolca – Tájékoztató a Gondosóra programról

A Gondosóra program Magyarország Kormánya által elindított ingyenesen igénybe vehető, 65 év felett alanyi jogon hozzáférhető jóléti szolgáltatás, amelynek célja, hogy az idősek szükség esetén egyetlen gombnyomással jelezni tudják segítségkérési szándékukat. Erről tartottak tájékoztatót Tapolcán a művelődési központban. A program Lasztovicza Máté szervezésében jött létre.

Lesenceistvánd – Karácsonyi jótékonysági vásárt tartottak

A karácsony ünnepléséhez szorosan kapcsolódik az ajándékozás. Lesenceistvándon a helyi általános iskola szülői szervezete az advent időszakában jótékonysági vásárt szokott szervezni, hogy az itt befolyt összegből támogassa a tanulók egyes programjait. A kirakodóvásáron kívül kézműves foglalkozást tartottak, az iskolások egy csoportja pedig karácsonyi műsorral lepte meg a közönséget.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük