Módosító indítvány Tapolca költségvetésével kapcsolatban
Takarékosabb gazdálkodást szorgalmaznak a képviselők Tapolcán. Az önkormányzati képviselők közül heten a február 17-i Képviselő-testületi ülésen módosító indítványt fogalmaztak meg, mely arra irányult, hogy a város tartalékkeretét észszerűbb módon használják fel. A város polgármestere azonban levette napirendről a költségvetés képviselők által történő módosított előterjesztését. Az érintett képviselők másnap, szombaton sajtótájékoztatót tartottak erről a Városháza előtt.
Nyirád – Kiszebáb égetéssel űzték el a telet
Tíz éves hagyományra tekint vissza, hogy a Nyirádi Nyitnikék Óvodában és Bölcsődében ünneplik a farsangi időszak végét. A programra meghívják az iskola alsó tagozatosait is, közös énekléssel, mondókázással, a télbanya, azaz a kiszebáb égetésével űzik el a telet és várják közösen a tavasz érkezését. Mutatjuk, milyen sikere volt ennek az idei évben.
Éltetős sikerek volt a Vámosi Lencse- és Hurkafesztiválnak
Az immáron 11. alkalommal életre hívott Vámosi Lencse – és Hurkafesztivál rendezvény újra rengeteg érdeklődőt vonzott, akik kulináris élmények bőséges kínálatával találkozhattak. A kézműves termelők között az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület tagjai is jeleskedtek, 13 standdal voltak jelen a fesztiválon. Róluk szól összefoglalónk, valamint mutatunk különleges ételeket is, melyek főként lencséből készültek.
Tapolca – Bálozott a katolikus iskola
A farsang, a báli időszak már véget ért. Következő összeállításunkban azonban a tapolcai Nagyboldogasszony Római Katolikus Iskola nagysikerű báljáról számolunk be, amelyet február 1-jén tartottak a Szülői Munkaközösség szervezésében.
Uzsa – Jó hangulatú farsangolást tartottak
Ismét teltházas programra került sor Uzsán, ezúttal az elmúlt szombati télűzésnek volt nagy sikere. Kiszebáb égetéssel indult a délután közös énekléssel, tánccal, majd finom farsangi falatok kerültek asztalra, az est fénypontja pedig a jelmezesek felvonulása és versenye volt. Természetesen külön készültek a gyermekek szórakoztatására is. Mutatjuk összefoglalónkat máris.