Tanuszoda épül Zircen is
A Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében megvalósuló tanuszoda-építési program második ütemébe Zirc városa is bekerült. A múlt év nyarán történt meg a létesítmény alapkőletétele. Az építkezés haladásáról láthatják most következő tudósításunkat.
Fejlesztések Pulán a Magyar Falu programban
Átadásra került a pulai faluház, melyet a Magyar Falu Program egyik pályázatából tudott a település korszerűsíteni. Összeállításunkban elmondja gondolatait Fenyvesi Zoltán képviselő, valamint nézőink megtudhatják, hogy milyen további fejlesztési tervei vannak a településnek.
Egy év az EKF veszprémi nyitó programjáig
Már csak egy év: 2023-ban Veszprém és a Bakony-Balaton régió viselheti az Európa Kulturális Fővárosa címet. A megyeszékhely és az ország legnépszerűbb nyaralóövezete egy év múlva, január 21-én és 22-én, a Himnusz megszületésének 200. évfordulójához, a Magyar Kultúra napjához csatlakozva ünnepli kulturális évadának indulását.
Magyar Kultúra Napja Sümegen
Földes László, Hobo: Tudod, hogy nincs bocsánat című estjével ünnepelték Sümegen a magyar kultúra napját. A nagysikerű rendezvénynek a Kisfaludy Sándor Művelődési Központ adott otthont.
A Kaláka zenéjével ünnepelt Tapolca
A tapolcai Wass Albert Könyvtár és Múzeum szervezésében pályázati támogatásból Kaláka koncert került megrendezésre, mely szervesen kapcsolódott a magyar kultúra napjához. Az eredetileg 2020 áprilisára tervezett koncert a pandémia következtében idén valósulhatott meg. Kányádi sándor Kossuth-díjas költő művei hangzottak el, melyek főként felnőtteknek íródtak.
Felnőtteknek zenélt a Kaláka Tapolcán
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a tapolcai Wass Albert Könyvtár és Múzeum a Kaláka együttest hívta vendégségbe. A következő percekben a koncertből is láthatnak részleteket, valamint a zenekar egyik alapító tagja, a kétszeres Kossuth-díjas Gryllus Dániel mondja el gondolatait kultúráról, zenéről, a közönség szeretetének fontosságáról.
Jól halad a tanuszoda építése Zircen
Most elkalauzoljuk nézőinket Zircre. Az épülő tanuszodáról készített összeállításunk következik. Látni fogják, hogy kb. 30 százalékos a haladás, már jól látszik a tetőszerkezet váza is és körvonalazódnak a medenceterek.
Lovas szánkózás Nagyvázsonyban
Az idei első tartós havas időt kihasználva Nagyvázsonyban az Igásló Központban lovas szánkózást tartottak. A nem éppen hétköznapi, vasárnapi időtöltést sem a hideg, sem a nagy szél nem tudta meghiúsítani. Erről mutatunk néhány havas, mesebeli képet. A tél szépséges pillanatai következnek egy percben.
Füles bagoyl számlálás indul
Fülesbagoly-népszámlálás kezdődik Magyarországon. Egyéni megfigyelők, családok, óvodák és általános iskolák részvételére is számítva négynapos, országos felmérést szervez az erdei fülesbaglyok telelőhelyeiről január 28-ától kezdve a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.
József Attila-est Hobo-tól Sümegen
Január 20-án a sümegi Kisfaludy Művelődési Központban Földes László József Attila estjével ünnepelték a magyar kultúra napját. A Művelődési Központ vezetője, Oszkai Réka köszöntőjében elmondta, hogy az előadás a Déryné program keretében valósulhatott meg. József Attila verseiből ez már a 3. önálló estje volt Hobónak.