Nyirád – Az újszülötteket köszöntötték
Nyirádon, az iskolához közel eső parkban alakították ki a Rózsakertet. Minden egyes tő egy-egy újszülött érkezését jelképezi. A hagyomány 2019-ben indult az önkormányzatnak és a Fiatal Családosok Alapítványnak köszönhetően, s mára már egyre több a rózsa, mely mutatja a községben született újszülöttek számának folyamatos emelkedését. Idén az Érték és Falunap első programja a babák köszöntése volt.
Helyi Fejlesztési Stratégia az Éltető Balaton-felvidékért Egyesületnél
Az elkövetkező hetekben több tervezői fórumra is sor kerül az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület tagjai körében. A Helyi Fejlesztési Stratégia megalkotásához szükségesek ezek a személyes alkalmak, amikor szakemberek segítenek a projektötletek kidolgozásában. Az első egyeztetésre Nemesvámoson került sor.
Csabrendek – Szüreti vigasságot tartottak
A csabrendeki falunap egyik legvonzóbb programja a főzőverseny, mellyel kapcsolatban hagyomány, hogy nemcsak helybeli, hanem más települések csapatai is beneveznek. Természetesen idén sem maradhatott el a szüreti felvonulás, a csabrendeki csoportok bemutatói és az ismert előadók koncertjei.
KözösÉg Fesztivál a közművelődés fiataljainak
Három napos rendezvényt szervezett a Magyar Közösségépítők Értékszövetsége közművelődési szakemberek számára. Ez a közösségi művelődés első vándorfesztiválja, mely Felsőörsön a Zenevölgyben, illetve Veszprémben az Agórában valósult meg szakmai pódium- beszélgetésekkel, interaktív programokkal.
Zene és tudomány a Csigó Malomban
A Kultháló program keretében újabb előadás valósult meg a Csigó Malomban. Freund Tamás Széchenyi- és Bolyai-díjas agykutató és Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész közös estjén a zene és a kreativitás, illetve a zene és a tudomány találkozására került sor. Megismerhették a jelenlévők a kreatív gondolkodás agyi mechanizmusait, s ehhez improvizációk és parafrázisok társultak zongorán előadva, valamint Bihari Adél énekművész közreműködésével.
Tapolca – Testnevelés angolul – elsősök a katolikus iskolában
Becsengettek a Tapolcai Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskolában is. Különös jelentősége van annak, hogy az idei első osztály- az intézményben elsőként – angol emelt szintű nyelvi osztályként indult. A kisdiákok egy készségtantárgy, a testnevelés órákon részben angol nyelven vesznek részt.
Nyirád – Helyi civil értékek kiállítása
Nyirádon a falunapot mindig kiegészítik kiállítással. Ezúttal a település civil szervezeti mutatták meg sokszínűségüket egy tartalmas és hangulatos tárlat keretein belül. A községben 14 civil szervezet működik, akik fontosnak tartották, hogy a kiállítás létrehozásában és aztán a közös főzésben is élen járjanak.
Sümegen a Kisfaludy 2023 utcaszínház fesztiválra készülnek
Mai programajánlónkból arról értesülhetnek, hogy Sümegen Kisfaludy 2023 Utcaszínház fesztiválra kerül sor szeptember harmadik hétvégéjén.
Nyirád – Sikere volt a falu – és értéknapnak
Falu és Értéknapot szerveztek Nyirádon, mely nagy sikert aratott a helyiek körében és a szomszédos településekről, valamint távolabbról is érkeztek vendégek. A programot az elmúlt egy évben született babák köszöntésével kezdték, majd megtekinthették az érdeklődők a helyi civil szervezetek életét bemutató kiállítást, a délután pedig a színes, tartalmas színpadi programoké volt.