Az Éltető Völgyben jártunk
10 napon át várta a közönséget a Művészetek Völgye, immáron 31. alkalommal. Több mint kétezer program jelentette a kikapcsolódást, a szórakozást, s mindehhez a hagyományőrző, kézműves tevékenységek is hozzáadódtak. Ezt biztosította többek között az Éltető Völgy is, az Éltető Balaton-Felvidékért Egyesületnek köszönhetően. Hoztunk egy kis hangulatot Kapolcsról, s már mutatjuk is.
Szent Euszták misével és kiállítással ünnepeltek a vadászok Sümegen
17. alkalommal rendezték meg a sümegi Jakab Napokat, az érett bor és a vadászat ünnepét. Idén is nagy hangsúlyt fektettek a vadászati hagyományok megtartására. Többek között Szent Euszták misével ünnepeltek, valamint természeti fotókból nyílt kiállítás a Ramassetter látogatóközpontban. Emellett természetesen számos színes programot is megvalósítottak. Összefoglalónk első része következik.
Színvonalas programok kavalkádja a Jakab Napokon
Az érett bor és a vadászat ünnepén szombaton, a főnapon került sor a hagyományos történelmi felvonulásra, az ünnepélyes köszöntőkre, főzőversenyre és számos színpadi műsorra, így este a Charlie Band nagykoncertjére.
Tájházat is avattak a raposkai falunapon
A közel 300 fős Raposkán is megrendezik minden év nyarán a falunapot. Idén ezt összekapcsolták a tájház átadásával és az épülő kerékpárútnál egy emlékkő leleplezésével. Emellett elkészült a művelődési ház tetőtere is, melyben helyi alkotók kiállítását rendezték meg. Színes programot kínáltak, kicsik és nagyok egyaránt jól érezhették magukat a Szent Mihály falunapon.
Programajánló
Ez a hét is tartogat érdekes programokat, mi kettőt emeltünk ki ezekből: a sümegi Végvári Napokat és a Kőfeszt-et. Mutatjuk a részleteket!