ZónaTV – TELJES ADÁS – 2023.05.10.

Tűzoltókat tüntettek ki Szent Flórián napján

Május negyedike Szent Flórián, a tüzes mesterségek, így a tűzoltók és a kéményseprők patrónusának napja. Ebből az alkalomból a hagyományoknak megfelelően ünnepi állománygyűlésen emlékezett meg a Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a védőszentről. A Vármegyeháza Szent István termében tartott rendezvényen elismerést vettek át a katasztrófavédelem arra érdemes tagjai, köztük vételkörzetünk jeles egyénei és szervezetei is.

Sümeg – Elkezdődtek az érettségi vizsgák a Kisfaludy gimnáziumban

Akiknek középiskolás gyermekük vagy családtagjuk van, azoknak ez a hét az érettségi lázában él. A gimnazistákat már csak pár nap választja el a az érettségi végső felvonásától. Az eddigi írásbeli vizsgák – magyar nyelv és irodalom, matematika és történelem – már a hátuk mögött vannak, viszont az idegen nyelv és a választható tantárgyak vizsgái még izgalmas kihívások elé állítják majd a diákokat.Televíziónk stábja a sümegi Kisfaludy Gimnáziumba látogatott el, hogy megtudjuk, milyen az idei megmérettetés.

Programajánló: Jubilál a Magyarpolányi Passió

Idén 30 éves a Magyarpolányi Passió, a 10. Színházi Olimpia részeként kerül bemutatásra május 25 – 28 és június 2-3-án. Jegyek kaphatók: magyarpolany.hu/jegyrendeles

Nagyvázsony – Állatvásár – és kirakodóvásárt tartottak

Állat- és kirakodóvásár vette kezdetét Nagyvázsonyban május első vasárnapján. A régi időket idéző programra sokan voltak kíváncsiak, így a látogatók száma bőven túllépte  a tervezettet. A következő időszakban egészen októberig minden hónap első vasárnapján ismét találkozhatnak az érdeklődők ezzel a színes, múltat idéző forgataggal.

Nyirád – Horgászverseny a Rókadombi tónál

Nyirádon, a rókadombi tónál ismét megrendezték a hagyományos Tasner István emlékversenyt, melyre sokan jelentkeztek a környékbeli településekről is. Közel hetvenen mérték össze horgászszerencséjüket. Az eredményhirdetést a helyszínen tartották meg, a majális program részeként. Díjazták az összetett verseny győztesét, valamint a legjobb teljesítményt nyújtó nyirádi horgászt is.

 

Nyirád – Majálisoztak a Rókadombi-tónál

Ismét jó hangulat uralkodott a nyirádi majális helyszínén, melyet a hagyományoknak megfelelően a Rókadombi tónál rendeztek meg, szép napos időben. Nagy sikere volt a legkisebbeknek, készültek műsorral az iskolások is, valamint a jófajta ételek sem maradtak el. Ez a nap a pihenésé és a kikapcsolódásé volt.

 

Sáska – az édesanyákat köszöntötték

Sáskán a Faluházba várták az ünnepelteket és az érdeklődőket Anyák Napja alkalmából, akiket elsőként a Kacagó óvoda apróságai köszöntöttek. Horváth Bence polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, ez az egy nap nem elég arra, hogy szeretetünkkel, odafigyelésünkkel megköszönjük az édesanyáknak fáradozásaikat. Hangulatos műsorral készült a Sáskai Dalkör és az iskolások, nagy sikere volt a különleges kiállításnak is.

 

Sümeg – Tavaszi bál a Ramassetter Általános Iskolában

Az általános iskolák számára néhány hét múlva véget ér a tanév. A 8. évfolyamosoknak ez a végső búcsút is jelenti mostani iskolájuktól. A sümegi Ramassetter általános iskolában már egy évtizedre visszatekintő hagyománya, hogy a tavaszi bállal kezdik meg az elköszönést.

Programajánló: : Bűvös Bábos Fesztiválra kerül sor Veszprémben, május 11 és 14. között. Három helyszínen várják az érdeklődőket: az Agórában, a belvárosban és az újonnan nyíló Acticityben. A gyermek bábcsoportok 5 országból érkeznek, Veszprém ezekben  a napokban ismét  a bábjáték fellegvára lesz.

Keszthely – Diákkonferenciát rendeztek a Balatonról

Fontos, hogy a fiatalok minél többet tudjanak meg a klímaváltozás, a környezet védelme, az ökológiai, szociális, kulturális és gazdasági fenntarthatóság Balatont is érintő problémáiról. Ezért hirdette meg idén – immáron második alkalommal – a Balaton Fejlesztési Tanács az Energiaügyi Minisztérium támogatásával  a Balaton Régióban működő középiskolák 9-12. évfolyamos diákjai számára a „Balatonról, jövőről 2022/23” című klíma- és környezetvédelmi versenyt. A döntőn a legjobb 7 csapat mérte össze tudását

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük