ZónaTV – Teljes adás – 2023.07.05.

Ajka – Átadták az ajkai kórház új infektológiai osztályát

 

Semmelweis napon adták át az ajkai Magyar Imre Kórház megújult infektológiai épületét, amely nemcsak a vármegyében, de az országban is egyedülálló. A beruházás közel 3 milliárd forintos kormányzati támogatásból újult meg. Az ünnepségen részt vett Dr. Navracsics Tibor miniszter, Ajka országgyűlési képviselője, valamint Dr. Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár is. Az új épületrészben 30 betegágy elhelyezésére nyílik lehetőség, 1-2 illetve három ágyas kórtermekben.

 

 

 

Raposka – Felavatták az új ravatalozót

 

Raposkán a Magyar Falu támogatásának köszönhetően 28 és fél millió forint felhasználásával újult meg a temetőben a ravatalozó épülete, saját erőből pedig kerítést, kaput, valamint 140 méternyi járdaszakaszt is építettek. A beruházás ünnepélyes átadására a falunap keretében került sor.

 

 

 

Halimba – Új utcát nyitottak

 

Egy eddig földes út új burkolatot, murvás alapot kapott Halimbán. A településre költözők száma megemelkedett az utóbbi években, így van igény az építési telkek iránt. Ezt a célt szolgálja a Vadvirág utca most megújult formában.

 

 

 

Indul a Sümegi Barock Fesztivál

 

Július 7-e és 9-e között Sümeg újabb turisztikai attrakcióra készül. Egyedi barokk környezetben, a püspöki palota, a vár és a ferences kegytemplom ölelésében a hagyományok, a geológiai értékek és a könnyűzenei rock koncertek alkotják a három napos Barock fesztivál programjait. Mindenkit várnak a szervezők!

 

 

 

Semmelweis -nap Ajkán

 

Semmelweis nap alkalmából az Ajkai Magyar Imre Kórházban számos kitüntetést, elismerést adott át Nagy Zoltán főigazgató a kórház dolgozóinak kiemelkedő szakmai munkájukért. A hagyományos ünnepség idén egybeesett az új infektológiai osztály épületének átadásával. A beruházás közel 3 milliárd forintos kormányzati támogatásból újult meg. Az új épületrészben 30 betegágy elhelyezésére nyílik lehetőség, 1-2 illetve három ágyas kórtermekben.

 

 

 

Nyirád – Közösen tervezik az életmódváltást

 

Nyirádon sportos életmódváltásba kezdhetnek, akiket érdekel ez a téma. A legfontosabb, hogy a jelentkezők végig élvezhetik a közösség támogató erejét is. Szakemberek segítik a fogyni vágyókat végig az úton, jó tanácsaikkal – és a komoly elhatározással – néhány hónap alatt remek eredményeket lehet elérni – ígérik a program indítói.

 

 

 

Lesenceistvánd – Zenés komédia a Lesence Vidéki Kortárs Művészeti Fesztiválon

 

Lesenceistvándon a Lesence Vidék Kortárs Művészeti Fesztivál programsorozat keretében adta elő a Zenthe Ferenc Színház az Apácák című zenés komédiát. Az élő zenekar által kísért darabra óriási volt az érdeklődés, a művelődési ház udvara teljesen megtelt. Akik vadásszák a nyári kulturális programokat, azoknak érdemes felkeresni a lesencevidek.hu weboldalt, ugyanis augusztus 5-ig még számos kiváló eseményre várják az érdeklődőket.

 

 

 

Raposka – Díszpolgárt avattak a XII. Bazaltorgona Falunapon

 

Raposkán a falunapi vigadalmat megelőzően adták át ünnepélyes keretek között a temetőben lévő, megújított ravatalozót. Ezt követően kezdődtek a falunapi programok, melynek során díszpolgárt is avattak. A jó hangulatú eseményen részt vett a falu apraja-nagyja, szokás, hogy erre az alkalomra hazalátogatnak a rokonok, barátok is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük