ZónaTV – TELJES ADÁS – 2023.08.02.

Nagyvázsony – Váradalom – végvári hangulat

Nagyvázsonyban a lovas és népzenei hagyományos rendezvényeket ötvözték, így született meg a nándorfehérvári diadal és a kenyérmezei csata évfordulóján a Váradalom elnevezésű programsorozat. Igazi sokadalmat hozott a rendezvény, a végvári vitézi élet elevenedett meg a várban és a környékén. Navracsics Tibor miniszter, a térség országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, a múlt hősiességét építik át Nagyvázsonyban a jelenbe.

Kapolcs – Újabb látogatócsúcs  a 32. Művészetek Völgye Fesztiválon

Ismét látogatócsúcsot döntött az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja. Idén a tavalyi rekordot is túlszárnyalták, ezúttal 148 000 ember látogatott el a tíz nap alatt a Művészetek Völgyébe, a második szombaton pedig a fesztivál történetében másodszor kerülhetett ki a teltház tábla. 2200-nál is több program, jubileumok és búcsúkoncertek is várták idén a látogatókat, de rengeteg alkotás is született. Összefoglalónkban a fesztivál igazgatójával készített interjúnkat láthatják, valamint a völgylakók is nyilatkoznak arról, miért kedvelik a rendezvénysorozatot.

Borkóstolók és kézműves foglalkozások színesítették az Éltető Völgyet

A Művészetek Völgye idén is helyet biztosított az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület kézműves termékeket előállító, védjegyes tagjainak. A sokszínű kínálat mellett délutánonként kézműves foglakozásokat is szervezett az egyesület, esténként pedig több alkalommal is borkóstolókat tartottak a látogatóknak, érdeklődőknek. Benépesült tehát az Éltető-völgy ezekre a programokra is.

Lesenceistvánd – Omega Revival koncert a művészeti fesztiválon

A sűrű lesenceistvándi programok között teret kapott a könnyűzene is. A kellemes nyár estét az Omega Revival koncertjének hangjai töltötték be a Lesencevidéken. A Szlovákiából érkezett rockzenekar tökéletesen adta vissza az egykori Omega dalait, amit hangos tapssal jutalmazott a közönség.

Uzsa – Absztrakt alkotások az UzsArton***

Uzsán július közepétől ismét megvalósult az UzsArt elnevezésű képzőművészeti alkotóműhely, melynek során az absztrakt képi világban mélyedtek el az alkotók. A község művelődési háza és a ma szálláshelyként, korábban iskolaként funkcionáló épületegyüttes kiválóan szolgálta a művészek egyedi igényeit. Összeállításunkban velük beszélgettünk az alkotás folyamatáról, a felmerülő gondolataikról és aztán mutatjuk az elkészült művekből a kész tárlatot is.

Hegymagas – Csodás zene, csodás környezet – Érdi Tamás koncertje

A lesencevidéki kortárs művészeti fesztivál keretében adott koncertet Érdi Tamás zongoraművész. A csodás környezetben megrendezett eseményen Chopin és Schumann darabokat hallgathatott a közönség. Aki szereti a komolyzenét, Érdi Tamás zongorajátékát, az legközelebb augusztus 4-én Palermóban vagy augusztus 12-én Taliándörögdön hallhatja az előadóművészt.

Pálinka Éjszakája – A Pálinka Nemzeti Tanács rendezvényének összefoglalója***

Júliusban tartották a pálinka éjszakája elnevezésű programot, mely egy korábbi kezdeményezést követően idén sikert hozott, egyre több étterem csatlakozott a felhíváshoz, mely szerint a pálinkának helye van a gasztronómiában is, a különféle ételekben. Ínycsiklandó felvételek következnek, finom ételek és zamatos pálinkák.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük