Látópont címek átadása Taliándörögdön
A Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesület tavaly ősszel hirdette meg a Látópont pályázatot. Ennek révén országosan mintegy 50 szakmai szervezet vált jogosulttá a Látópont cím viselésére, mely egyfajta rangot jelent. A címek átadására október 19-én került sor Taliándörögdön.
Lapidárium esték a tapolcai könyvtárban
Hat éve szervez rendszeresen előadásokat a tapolcai Wass Albert Könyvtár és Múzeum. A Lapidáriumi Esték sorozat egyik érdekessége, hogy az utóbbi időben az interneten élőben is megtekinthetik a programot az érdeklődők.
Ifjúsági értékőr program Balatoncsicsón
Pályázatot nyert a KÖSZI, azaz a Közép-Dunántúli Szövetség a Fiatalokért. Így Balatoncsicsón újra elindulhat az Értékőr program. Az előző generáció felnőtt, dolgoznak vagy a felsőoktatásban tanulnak, az új toborzás azonban most elindult.
Országos elismerés a csabrendeki iskolakertnek
Egy agrárminisztérium által meghirdetett pályázaton a csabrendeki álalános iskolások iskolakertje Magyarország legszebb konyhakertje díjban részesült nemrégiben, közösségi kategóriában.